Újdonságokat villant a Samsung
Új telefon(oka)t, új táblagépe(ke)t és laptopo(ka)t is bemutat három hét múlva a Samsung, de akár fényképezőgép és okosóra is jöhet. A közzétett kép alapján lehet találgatni.
Új telefon(oka)t, új táblagépe(ke)t és laptopo(ka)t is bemutat három hét múlva a Samsung, de akár fényképezőgép és okosóra is jöhet. A közzétett kép alapján lehet találgatni.
Valóban különlegeseknek ígérkeznek a redmondi cég legújabb egerei, hiszen egy, a Windows 8-ból igencsak hiányolt gomb is helyet kapott rajtuk.
Vajon miért gondolják a gyártók, hogy kelendőbbek lesznek a termékeik, ha a konkurenciát szapulják?
A Windows 8 operációs rendszer néhány fontos újítását vonja majd vissza a Microsoft az immár hivatalosan is nyáron érkező új Windows-verzióban. A szoftvercég vezetői által megtanulhatónak tartott operációs rendszerhez az elemzők szerint a felhasználók nem annyira szeretnének hozzászokni.
Kulcsfontosságú tényezőket változtat meg a húzóterméknek kikiáltott Windows 8 operációs rendszeren a Microsoft. A Windows-részlegért felelős vezető, Tammy Reller beismerte, hogy erre azért került sor, mivel sok felhasználó elégedetlen volt az új szoftverrel.
A Windows 8-as felhasználók abban reménykednek, hogy a Windows 8.1-gyel visszatérhet a sokak által hiányolt Start gomb, és maga a Start menü is az asztali környezetbe. A TechCorner szerint lehet, hogy hiába a reménykedés.
A gemiusRankings adatai alapján a magyar piacon nagyjából annyian neteznek androidos mobillal, mint amennyien Windows 8 és Windows Vista rendszerű számítógépeken összesen.
Még mindig nagyon sok asztali számítógépen fut Windows XP, azonban egy év múlva a Microsoft végleg leveszi a kezét erről az operációs rendszerről.
A felhasználók számára egyik legfontosabb szempontból fejleszt a Windows operációs rendszeren a Microsoft: kényelmesebb lesz.
Majdnem 140 centiméter képátlójú egy új, windowsos érintőképernyős AIO PC, amelyik tulajdonképpen olyan, mint egy igencsak nagyra nőtt tablet.
A várt teljes újraírás helyett apró finomításokat eszközölt a Microsoft a Windows 8-ba épített alkalmazások egy részén. A HWSW szerint a használhatóság ennek megfelelően sokat javult, a felhasználói élmény azonban még mindig nem kielégítő.
A Windows Blue néven ismert verzióról több képernyőkép is kiszivárgott, éppen azon a napon, amikor a Microsoft-vezér Steve Ballmer 57. születésnapját ünnepli.
Jött, látott és … ugyan még nem győzött a Windows 8, persze ez nem is megy egy csapásra egy operációs rendszernél. Viszont szépen, lassan, de menetel előre.
A Microsoft csökkentette a hardvergyártók felé értékesített Windows árát, így 2-20 ezer forinttal is olcsóbbak lehetnek a számítógépek.
Úgy tűnik, alaposan elszámolta magát az amerikai Microsoft, amikor a Surface Pro nyitókészleteit megállapították.
A Windows 8 megjelenése utáni kedvezményes időszak január után véget ér, februártól más árakon lehet majd hozzájutni az operációs rendszerhez.
A tavalyi év utolsó negyedévében 21,46 milliárd dollár bevételt könyvelhetett el a Microsoft. A szám mögé nézve vegyes a kép, a windowsos részleg jól teljesített, máshol viszont vannak gondok.
A Windows 8 egyik új funkciója még a haladó felhasználók számára is okozhat meglepetést - írja a HWSW.
A Las Vegas-i CES vásáron bemutatott windowsos tablet kevesek közelében tűnik majd fel, de érdekességként megéri ránézni.
Január 8-ig ennél is több licencet adtak el az új operációs rendszerből, és nem csak az akciósan árult frissítéseknek köszönhetően alakult így.